Egyetlen fivéréhez nagyon közel állt, bátyja segített íráskészségének fejlesztésében, és jogi alapismeretekre is tanította a lányt. Már fiatalon szembesülnie kellett a kolerajárvány pusztításaival: 1831-ben kisebb feladatok elvégzését átvállalta kolerabiztosként tevékenykedő testvérétől. Amikor Kossuthot letartóztatták 1837-ben, Zsuzsannánál is házkutatást végeztek.
A következő években számos nehézséggel szembesült: gondoskodnia kellett idős szüleiről, amit az 1838-as pusztító erejű pesti árvíz sem tett könnyebbé.
1841-ben Zsuzsanna házasságot köt Meszlényi Rudolf ügyvéd és hírlapíróval.
Zsuzsanna és Rudolf Sárbogárdon telepedtek le, két leánygyermekük született, fiuk születését a férfi már nem érte meg: 1848-ban elhunyt, családja pedig nehéz anyagi körülmények közé került. Kossuth Lajost 1849. április 14-én kinevezték az ország kormányzójának, ő pedig két nappal később az „összes tábori kórházak főápolónője” tisztséget osztotta a húgára.
Zsuzsanna fáradhatatlanul járta az országot, és szembesült az egészségügyi ellátás tagadhatatlan hiányosságaival. Nem elég, hogy a kórházak száma kevés volt, ápolónőből sem volt elég. Munkájának eredményeként 1849 nyarára 72 tábori kórház kezdte meg a működését. Ő maga is ápolta a sebesült magyar honvédeket, sőt az osztrák katonákat is. Felhívást intézett honfitársaihoz, majd az ápolásra jelentkezett önkéntes nők koordinálását, tanítását is végezte.
Zsuzsanna a végsőkig próbált javítani az egyre reménytelenebbnek látszó helyzeten, ám a szabadságharc bukása után menekülni kényszerült. Nagyváradon fogságba esett. A családot később Pestre vitték, börtönbe zárták. Zsuzsanna a tárgyaláson magát védte, végül osztrák katonatisztek vallomása miatt mentették fel, akik tanúsították, hogy őket is odaadóan ápolta. Mivel részese lett a Makk József szervezte összeesküvésnek, 1851 decemberében újra lecsukták, 5 hónap után azzal a feltétellel engedték ki, hogy családjával együtt el kell hagynia a hazáját. Brüsszelben telepedett le, csipkeverőműhelyt nyitott. Innen az Amerikai Egyesült Államokba volt kénytelen költözni, de egészségügyi állapota egyre romlott, és 1854. június 29-én, 37 éves korában elhunyt.
Születésnapja, február 19. a Magyar Ápolók Napja.
Az ápolói szakma emberpróbáló hivatás, fizikai és lelki megpróbáltatás. Az élet csodáján túl naponta szembesülnek a tragédiákkal, a nehézségekkel, ezért megilleti őket a tisztelet.