sokoldalú iparos és művész, az eozin máz első alkalmazója, a márka világhírének megalapozója. Tehetős polgári család második fiúgyermekeként látta meg a napvilágot, később összesen hat testvére volt. Nagyapja szabóként kereste a kenyerét, édesapja viszont már jól menő üzletember volt, Pécs főterén üzemeltette boltját. Vilmos erős művészvénájának köszönhetően ifjú korában festőnek készült, de dac és ellenkezés nélkül elfogadta, hogy álmait nem válthatja valóra. A ’48-as forradalom kitörésekor a nemzeti nekibuzdulás Vilmost is magával ragadta, nemzetőrként teljesített szolgálatot. Kereskedelmi tanulmányait Bécsben, majd több európai nagyvárosban folytatta, majd átvette édesapja üzletét. Pécsett párhuzamosan működött a manufaktúra és egy agyagárugyár. Zsolnay Vilmos 80 helyi és környékbeli agyagfajtát jegyzett fel 1866-tól, sokat kísérletezett velük. Az ő találmánya a porcelánfajansz és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit (ez egy olcsó, időtálló anyag volt, amely sok híres magyar épületen található a mai napig). Elsősorban merész újításai és találmányai révén Zsolnay már az 1873. évi bécsi világkiállításon Ferenc József-érdemrenddel büszkélkedhetett, öt évvel később pedig Párizsban megkapta a kiállítás nagydíját (Grand Prix) és a francia Becsületrendet is. A Zsolnay-gyárnak nem csak Magyarországon, hanem szerte Európában, de még a tengerentúlon is számos megrendelője akadt, így az 1870-es években még 20 munkást foglalkoztató üzem dolgozóinak száma jócskán felduzzadt. Számos fazekas, keramikus kapott munkát a gyárban, ami persze üzleti döntésnek is kiváló, ám emellett pécsi és Pécs környéki családok tucatjait, százait mentette ki a létbizonytalanságból. Mind a magán- mind a társasági életben karizmatikus ember volt, élénk társasági életet élt, különleges tisztelet övezte a városban. Kerékpáros egyesületet szervezett, fotóműtermet rendezett be, aktívan kertészkedett, egyszer dinnyéivel még díjat is nyert egy frankfurti kertészeti kiállításon, és természetesen gyakran hódolt szenvedélyének, a festészetnek is. Elképesztően teljes, de nagyon szigorú életet élt, legkevesebb ideje a pihenésre jutott. Apaként és férjként is megállta a helyét, feleségének, Bell Teréznek írt leveleiből árad a szerelem, és az örök hűség esetükben nem csak szavakban létezett. Gyermekeinek – egy fia és két lánya született – igyekezett minél teljesebb életet biztosítani. Gyerekei imádták, visszaemlékezéseikben szeretettel emlékeznek meg róla. Mindenki kivette részét a közös vállalkozásból, sőt Vilmos két leánya, Teréz és Júlia férjei aktívan hozzájárultak a sikerhez, egyikük geológus, másikuk építész, iparművész tervező volt. A feszített tempó végül halálosnak bizonyult. Az akkor már 72 esztendős Vilmos az 1900-as párizsi világkiállításra készülve, maga is személyesen vett részt a kísérletekben, amikor meghűlt. Tüdőgyulladás kapott, és ennek következtében Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án elhunyt.
Fiatal éveiről Pozsgai Zsolt készített filmet, A Föld szeretője címmel, Dénes Gizella, A csodálatos fazekas című könyve alapján.
A Föld szeretője