népművelő és tanár. Egyszerre alkotóként és népművelőként foglalkozott a művészettel. Debrecenben született, gyermekéveit Hajdúszoboszlón töltötte. 1954-ben apja Debrecenben kapott állást, s attól kezdve ott élt tanulmányai befejezéséig. Középiskolai tanulmányait a debreceni Vegyipari Technikumban kezdte. Ezzel párhuzamosan beiratkozott a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola klarinét szakára. Ezt követően végezte a tanítóképző népművelés-könyvtár szakát. Végül a Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. A 60-as években, munkássága korai szakaszában a természeti körülmények között alakuló anyag formavilágának megőrzésére törekedett. Visszafogott szobrászi módszerét ebben az időszakban elsősorban nem a komponálás, hanem az anyagokban rejlő belső erő érvényesítése jellemezte. 1970-es évekbeli plasztikáin az elemi formák (a gömb, a hasáb) egymásra hatása, valamint a külső, szobrászi beavatkozásból létrejövő "konfliktushelyzet" kapott hangsúlyt. A szobrászat lényegét az anyagból ható erő és a formáló szándék küzdelmében látta, de nem hagyta figyelmen kívül a kiszámíthatatlanul beavatkozó, pusztító erőket sem. A 70-es évek második felétől készültek hajlított plasztikái, melyekben a nonfiguráció eszközeivel alapvető társadalmi és egzisztenciális problémákat érzékeltetett. Tipikus emberi szituációk, történetek - a gyengeségből fakadó hajlíthatóság, a kényszerű meghajlás és a terhek viselése - jelentek meg a főként kőből faragott művein. Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején azonban egyre inkább eltűntek a narratív elemek, és a hajlított formák önálló plasztikai értékei érvényesültek. A köztéri szobrászat új kihívásai, a lakótelepi környezethez a hagyományos anyagoknál jobban alkalmazkodó beton, alumínium technológiai lehetőségei izgatták. A monoton vizuális látványban üdítően ható, felszabadultan tekeredő formákkal a dinamikus lét lehetőségeire ébreszti rá nézőit.