az egyik leghíresebb francia író. Nem büszkélkedhetett nemesi ősökkel, polgári családból származott, papnak készült, majd a jogi pályát választotta és inkább ügyvédként dolgozott, de nem érezte jól magát, egyre kevesebb időt szentelt a hivatali munkájának. Rendszeres vendég volt Párizsban, az irodalom töltötte ki az életét. Irodalmi munkásságát fordításokkal kezdte, majd epigrammákat, szonetteket írt. 1664-ben Verses novellák címmel jelent meg első kötete. La Fontaine az ifjú XIV. Lajos és Mária Terézia királyné számára ajánlott mesékkel nem egyszerűen a szórakoztatásra törekedett: a teknős és a nyúl vagy például a ló és a szamár története emberi jellemvonásokat és sorsokat mutatott be, alkalmasint pedig az aktuálpolitika eseményeivel is foglalkozott. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságot. Nem véletlen, hogy a kor egyik legtekintélyesebb irodalomkritikusa is elismeréssel nyilatkozott a műveiről. Ezekben az években Racine és Moliere társaságában egy elismert irodalmi kört alapított, de valószínűleg azt is az állatmeséinek köszönhette, hogy a Francia Akadémia tagjainak sorába került. A francia író egyik legnagyobb erénye az volt, hogy korábbi korokból ismert történeteket páratlan frissességgel és „élénk színekkel” tudta elmesélni hallgatóságának. Rengeteget merített a keleti mesekincsből, Boccaccio és Machiavelli alkotásaiból. Ez a képessége tette népszerűvé. La Fontaine hosszú élete során számos kiváló műfordítást, verset, színdarabot is írt, meséinek sikere azonban elhomályosította többi munkáját.