A szökőnap a Gergely-naptár februári hónapjába beékelt +1 nap, ami a szökőévben megnyújtja az évet – így az év 365 helyett 366 napból fog állni. Az ókori római naptár kifinomultsága iránti hagyománytisztelet az oka annak, hogy a szökőnap erre a dátumra (február 24.) esik. Az ókori Rómában az év még 355 napból állt, így kétévente tartottak egy hosszabb szökőhónapot. Hogy miért február végére lett a dátum kijelölve, a hóeleji adózás az oka. A szökőnap neve egyébként „annus bis sextus” volt, ami azt jelenti, hogy „március kezdete előtti másodszori hatodik”. A szökőév és a szökőnap bevezetése XIII. Gergely pápa 1587-es rendeletéhez kötődik, ugyanis a korábbi Julián naptár, és a csillagászati naptár között akkoriban egy 10 napos eltolódás volt megfigyelhető. Az időszámításunkban megkülönböztetjük a naptári évet és a csillagászati évet: míg a csillagászati év alatt azt az időt értjük, amíg a Föld megkerüli a napot, a naptári év a számon tartott 365 nap. A lényeg, hogy a naptári és a csillagászati év nincs tökéletes szinkronban egymással: egy csillagászati év 365,2422 nap. Mivel az általunk használt naptárba egy negyednap nem beilleszthető, a hiba kiküszöbölése céljából minden 4. év szökőév, vagy is egy nappal hosszabb – ez a nap a szökőnap.