Vannak, akiket a sport, másokat a zene vagy éppen az autók szeretete hoz közelebb egymáshoz. Inzsöl Nikolaszt és Vajda Pétert azonban egy különleges közös szenvedély köt össze, a régi Home Computer, illetve Commodore PC különböző típusainak világa.
A két húszas éveiben járó fiatalember jóbarátok, akiknek barátságát az évek során tovább erősítette a régi számítógépek iránti közös érdeklődés és rajongás.
Mindketten már általános iskolás éveikben kezdtek el kötődni a számítógépek világához. Nikolasz számára a régi gépek iránti szeretet akkor erősödött meg igazán, amikor az első számítógépe elromlott. Bár ezt követően szüleitől új számítógépet kapott, az már nem adott számára olyan élményt, mint a régi. Ez az érzés indította el azon az úton, amelynek eredményeként ma már régi számítógépeket gyűjt és javít.
„Otthon a polcokon befőttek helyett számítógépeket tárolok” – fogalmazott humorosan Nikolasz, aki nemcsak gyűjti, hanem javítja is a régi masinákat. Informatikusként a szakmai tudását is kamatoztatja, amikor egy-egy régi, sokszor évtizedes számítógépet próbál újra működőképessé tenni.
Nikolasz és felesége nem olyan régen költözött Oroszlányba egy családi házba, így valamivel könnyebbé vált számára a számítógépek tárolása is. A régi gépekből ugyanis idővel egyre több gyűlt össze, és egy ilyen különleges hobbinál bizony a megfelelő hely tárolása is komoly feladat.
Vajda Péter érdeklődése a számítógépek iránt szintén általános iskolás korában kezdődött. Mivel annak idején nem volt meg mindenből a legújabb, megtanulta megbecsülni a régebbi dolgokat, így a számítógépek mellett más régi technikai eszközök, mint például régi televíziók, rádiók iránt is érdeklődni kezdett. Ennek eredményeként mára jelentős gyűjteménnyel rendelkezik.
A két barát közös szenvedélyébe szeptember 5-én, szombat délután az oroszlányi városlakók is betekintést nyerhettek. A 76. Bányász- és 34. Villamos Napokon Inzsöl Nikolasz elhozta gyűjteményének egy részét, és az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár előtt mutatta be a régi számítógépeket. Az érdeklődők, gyerekek és felnőttek egyaránt, nemcsak megnézhették a különleges gépeket, hanem ki is próbálhatták, sőt játszhattak is velük.
A bemutató így nem egyszerűen egy régi számítógép-gyűjtemény kiállítása volt, hanem egy különleges időutazás is. A régi gépek segítségével az érdeklődők egy olyan technikai világba pillanthattak be, amely ma már egészen más formában veszi körül az embereket. A gyerekek számára érdekes felfedezés lehetett, hogy milyen számítógépeken játszottak egykor, míg a felnőttek közül sokan saját emlékeiket idézhették fel.
Nikolaszt ezen az alkalmon Vajda Péter is elkísérte. Péter azonban most számítógépeket nem hozott magával, hanem személyében támogatta barátját és ezt a különleges időutazást. Ő ugyanis Pannonhalma mellett, Töltéstava községben, Győr-Moson-Sopron megyében él, ezért ezúttal nem a saját gyűjteményével, hanem jelenlétével vett részt a bemutatón.
A két fiatalember számára a régi számítógépek jóval többet jelentenek egyszerű régi tárgyaknál. Ezek a gépek egy olyan korszakot idéznek, amelyhez mindketten már gyermekkorukban kötődni kezdtek. Miközben a technika folyamatosan fejlődik, és ma már szinte elképzelhetetlen számítógépes teljesítmény vesz körül bennünket, Nikolasz és Péter inkább megőrzik a múlt egy darabját.
Gyűjtik, javítják és amikor lehetőségük nyílik rá, másoknak is megmutatják ezeket a régi masinákat. A szeptember 5-i oroszlányi bemutató pedig bebizonyította, hogy a régi számítógépek ma is képesek felkelteni az emberek érdeklődését. Gyerekek és felnőttek egyaránt kíváncsian fordultak a régi gépek felé, amelyek egy délutánra újra életre keltek.
Két jóbarát, akiknek közös szenvedélye a régi számítógépek világa, és akik számára a múlt nem csupán emlék. Ők megőrzik, javítják és továbbadják, hogy a régi gépek története ne merüljön feledésbe.




